Február végére borongóssá vált az idő. Esett, beborult, szemerkélt, néha tombolt a szél. Úgy látszott, hogy az időjárásfelelős nem fogad kegyébe, s le kell mondanunk gyűrűsi kirándulásunkat. 24-én, szombaton hajnalban még kiadós eső is esett, de láss csodát, reggelre ugyan álmosan, de előbújt a nap. A megbeszélt időpontban, kilenc órakor találkoztunk az iskolánk előtt szülők, gyerekek, majd felkerekedtük a nagy útra. Kezdetben kicsit álmosan haladtunk az egykori vármegyei úton, mely napjainkra kavicsos földúttá szelídült. Gyakran meg- megálltunk étkezni, pihenni. Legyőztük az emelkedőket és a déli harangszóra elértük Gyűrűs faluját.

A híres ménes bejáratánál a nagy bundások barátságosan fogadtak. Kicsit pihentünk, a gyerekek többsége hamar az istállók felé vette útját, otthonosan mozogva már kobakokat szereztek és lovagoltak néhány kört. Ügyesen kapták el a feléjük dobott labdát.

A gyerekek közül sokan már igazi kis huszárként ülték meg a paripákat, mivel rendszeresen járnak a Gyűrűsi Lovas Tanodába. Még én is kipróbáltam egy rövid pacigolást. Közben elkészült a tea, lobogott a tábortűz és sütögettük a nyársra tűzött szalonnákat. A szellő viszont „áldásként” terítette ránk a tábortűz füstjét, így kénytelenek voltunk gyakran változtatni helyünket a tűz körül.

Az idő gyorsan tovaszállt, hát haza felé vettük utunkat. De merre? A szemben lévő dombok oly magasak. A mezőn keresztül indultunk Istvánd felé. Utunkat a két nagy bundás nagy örömmel kísérte, később alig bírtuk visszaküldeni őket. Mentünk, mentünk követtük az előttünk lévő kocsiutat, melynek nyoma lassan füves legelővé változott, majd lápos- tocsogós lett előttünk a mindenség, melyen csak nagy ügyeskedéssel találtunk viszonylagosan „száraz” utat. Egy kis árkot legyőzve elértük a legelő szélét, hol kocsiút inkább a mellettünk lévő hegynek, mintsem Tormás irányába tartott volna. Így hát keresztül vágtunk a dimbes- dombos ciroktarlón, melyet csak egy jó órás bolyongással sikerült leküzdenünk. Megfáradva értük el a Tormási utat, vele Istvándot, négy órára pedig iskolánkat Szepetken. Elfáradtunk, de jól éreztük magunkat. Megérdemeltük az esti pihenőt. Köszönet Varga- Kovács Emesének és a Gyűrűsi Ménes dolgozóinak, kik élménnyé varázsolták számunkra e napot, a szülőknek és gyerekeknek hogy végig kitartottak az utunkat kísérő kalandozásban.  

Vikár Tibor