A szép, kellemes őszi hónapok után, ködös, esős november következett. Túránkat már a hónap elején szerettük volna megtartani, de a zápor elriasztott minket a barangolástól. November vége felé egy kicsit kedvezett az idő, bár 23-án reggel csöpörgősen indult a nap. A felhők eltakarták a napot, így hűvösben, egy kicsit dideregve gyülekeztünk kilencóra körül a szepetki posta előtt. Tízen jöttünk össze a kalandos útra. A negyedtízes busszal átmentünk Zalabérbe, innen indítottuk felfedező utunkat. Kicsit játszottunk a Generációs Parkban, majd a Zalabér- dötki témaút jelzésén elindultunk Pakod irányába. Útunk elején kicsit elfáradtunk, mert a közeli szőlőhegy gerincére kellett felkapaszkodni, de a dombtetőn csodálatos természeti panoráma tárult elénk. Türje kéttornyú ősi temploma, a ködös tájat őrző sümegi vár, Somló szürke alakja, sárguló erdők tarkították a vidéket. Megmásztuk a kilátótornyot, ahonnan még a távoli Alpok szürkés hegyfoltjai is láthatóak voltak.  A bokrok aljában hírmondónak még harangvirágot is találtunk. Tízórainkat Szent Antal kétszázéves kápolnája mellett fogyasztottuk el. Étkezés után újult erővel vágtunk neki a pakodi szőlőhegynek, melyet a természet újra birtokba vesz. A régi pincék helyén fák, bokrok sarjadnak, csak egy kupac négyzetes alakú föld jelzi az egykori szorgos kezek munkáját. Néhány helyen még öregedő, csonka ágú gyümölcsfákat is látni. A kilátás itt is gyönyörű, Pakod község apró piros házai bújnak meg a hegy alatt, távolabb a halastó ezüstös tükre játszadozott a felhők közt bujkáló nap sugaraival. Dél felé elértük a völgyben megbúvó kis ékszerdobozt: Dötköt. A kis falu hosszan elterülve pihen a kis patak partján, várva, hogy talán újra tavasz legyen. Templomának szomszédságában kicsi játszótérre leltünk, ahol kifújtuk magunkat, és nekivágtunk a dötki szélnek. Itt egykor mocsaras réti világ volt, melyet az idő és az ember messze száműzött. A csapadékos időjárás után a víz néhány hétre mindig visszatér, jelezve hogy a természet nádi világa igényt tart e tájra. Hirtelen az erdőszélen kis csapat szarvas bukkan fel, mielőtt kiérnének a rétre, megállnak, figyelnek: mit hoz a szellő. Felfedezik kis csapatunkat, és egy hirtelen irammal eltűnnek a közeli bokros mezőben. Örömmel vettük észre, hogy az útszélen megbújva még kéklik a búzavirág, e csodás kis növény, melyet az ősznek már régem le kellett volna aratni.  Talán azért maradt itt hírmondónak, hogy vár valakit, hogy kedveskedjen neki. Hirdesse, újra lesz tavasz és visszatérnek a réti virágok. Istvánd falujába most nem tértünk be, hanem a Zala-réten barangoltunk tovább. A sok eső nagy tókákat hagyott, melyeket művészet volt megkerülni. Kicsit sárosan, fáradtan, de elértük célunkat, két órára beértünk Pókaszepetkre. Kalandozásainkat januárban folytatjuk. Túráinkra mindenkit szeretettel várunk.

Vikár Tibor

A túra képeit ide kattintva nézheted meg.