Május 21-én borús, esős időre ébredtünk. Az égi áldás apró cseppekben szemerkélt hol erősebben, hol gyengébben. Az időjárás előrejelzés viszont biztató volt, fél tízre a borús idő elvonulását ígérte. Kilenc órára, mint egy húszan gyűltünk össze indulásra várva az iskolánk bejáratánál. Az előjelek viszont nem akartak kedvezni a túrának. Egyre nagyobb cseppekben hullott az égi áldás, aminek nem örültünk. Próbára tettük a modern időjóslást, kivártuk a fél tízet. És valóban igazat mondott, lassan elállt a csapadék. Útra keltünk.A harmadik osztályos túrások Hédi vezetésével egy nagyobb zacskónyi hulladékot gyűjtöttek össze a Pókaszepetk és Zalaistvánd közötti útszélen. Dicséret munkájukért. A terveknek megfelelően az Istvánd- Kemend hegy gerincén haladó földúton ballagtunk végig. Közben gyönyörködtünk a csodás panorámában és az akácok bódító fehér virágöltözetében. Néha meg- meg- álltunk enni és pihenni. Tizenegy órára az ősi Szent Kristóf kápolnához értünk. Itt is megpihentünk egy szusszanásra, majd a horhoson óvatosan a vizes, meredek út miatt lementünk Kemendre. A közúton pedig Vöcköndre ballagtunk, ahol egyetlen rohammal birtokba vettük a játszóteret, még egy focilabdát is kerítettünk. Lassan delelőre állt a Nap, mely egyre erősebben tűzött. A reggeli licslocsos időnek már nyoma sem volt. Az egyik anyuka megvendégelt bennünket egy finom fagyival, melyet utólag is a gyerekek nevében nagyon köszönünk. Fél egy tájban újra vándorbotot fogtunk és indultunk visszafelé. Kisebb- nagyobb pihenőkkel fél háromra értünk Pókaszepetkre. Ismét gazdagabbak lettük egy hatalmas közösségi élménnyel, s feltöltődtünk a természet szeretetével. 

Vikár Tibor